Életközösség megszűnése után is maradhat a volt házastárs? – Fontos üzenet a Kúria friss döntéséből
Az életközösség megszűnése gyakran nemcsak érzelmi, hanem komoly vagyoni és lakhatási viták kezdete is. Különösen nehéz helyzet alakulhat ki akkor, amikor a házastársak által lakott ingatlan kizárólag az egyik fél tulajdonában áll, a másik fél azonban a szakítást követően továbbra is ott marad.
Sokan úgy gondolják, hogy a tulajdonos házastárs bármikor visszakövetelheti a lakást, és a másik fél köteles kiköltözni. A Kúria egy közelmúltbeli döntése azonban arra figyelmeztet, hogy az életközösség megszűnését követő magatartásnak önálló jogi jelentősége lehet, és akár olyan hallgatólagos megállapodás is létrejöhet, amely kizárja a későbbi lakáshasználati igények érvényesítését.
Az ügy lényege
A házastársak házassága alatt egy lakást vásároltak, amely ugyan a férj különvagyonának minősült, és az erre vonatkozó írásbeli megállapodást a feleség is elismerte, de a lakás a felek közös családi otthonaként szolgált.
Az életközösség megszűnését követően a férj a közös gyermekkel elköltözött, míg a feleség az ingatlanban maradt, és azt hosszú éveken keresztül kizárólagosan használta.
A házasság felbontására sor került, de a bontóperben a felek nem rendezték a közös lakás további használatát. Évekkel később a tulajdonos házastárs pert indított, és azt kérte, hogy a bíróság jogosítsa fel őt a lakás kizárólagos használatára, valamint kötelezze volt házastársát a kiköltözésre.
Elsőfokon még sikerrel járt, a másodfokú bíróság azonban elutasította a keresetét, és ezt a Kúria is helybenhagyta.
Miért nem volt elegendő a tulajdonjog?
A döntés egyik legfontosabb üzenete, hogy a házastársi közös lakás használatának kérdése nem azonos a tulajdonjog kérdésével.
A házasság fennállása alatt lakott közös otthon sajátos családjogi védelem alatt áll. Az életközösség megszűnését követően a felek nem csupán tulajdonosként és birtokosként viszonyulnak egymáshoz, hanem volt házastársként is.
A Polgári Törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a felek az életközösség megszűnése után megállapodjanak a lakás további használatáról. Ennek a megállapodásnak nem feltétlenül kell írásban létrejönnie.
A Kúria hangsúlyozta, hogy az ilyen megállapodás akár ráutaló magatartással is létrejöhet.
Mit jelent a ráutaló magatartással létrejött megállapodás?
A bíróságok azt vizsgálták, hogy a felek ténylegesen hogyan viselkedtek az életközösség megszűnése után.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy:
- a tulajdonos házastárs önként költözött el;
- éveken keresztül nem kívánt visszaköltözni;
- más településen alakított ki új életvitelt;
- a volt házastárs kizárólagos használatát hosszabb időn keresztül eltűrte;
- a későbbi nyilatkozatai sem a lakás visszavételére, hanem inkább annak értékesítésére irányultak.
A másodfokú bíróság, majd a Kúria szerint ezek a körülmények összességükben arra utaltak, hogy a felek között hallgatólagosan létrejött egy megállapodás: a lakást a jövőben a bent maradó házastárs használhatja kizárólagosan.
Mivel a használat kérdését a felek már rendezték, a bíróság nem avatkozhatott be újra ugyanabba a jogviszonyba a lakáshasználat elsődleges rendezésére vonatkozó szabályok alapján.
Fontos tévedés: a bontóperben kellett volna mindent rendezni?
Az ügyben érdekes jogkérdésként merült fel, hogy a lakáshasználat rendezését kizárólag a válóperben lehet-e kérni.
A Kúria egyértelmű választ adott: nem.
A legfelsőbb bírói fórum kifejezetten rögzítette, hogy nincs olyan jogszabály, amely a közös lakás használatának rendezésére irányuló igényt kizárólag a házassági bontóperre korlátozná.
Ez a megállapítás a gyakorlat szempontjából rendkívül jelentős. Előfordulhat ugyanis, hogy a felek a váláskor még nem kívánják rendezni a lakhatási kérdéseket, vagy azok csak évekkel később válnak vitássá.
A Kúria szerint ilyen esetben is lehetőség van külön perben fellépni.
Az adott ügyben azonban ez nem segített a keresetet előterjesztő félnek, mert a bíróságok szerint az életközösség megszűnését követően már létrejött egy használati megállapodás.
Mit tanulhatunk a döntésből?
Az ítélet legfontosabb üzenete, hogy az életközösség megszűnése után tanúsított magatartásnak hosszú távú jogkövetkezménye lehet.
Aki elköltözik a közös lakásból, és éveken keresztül nem tesz lépéseket a használat rendezése érdekében, azzal a kockázattal számolhat, hogy magatartását a bíróság egy hallgatólagos megállapodás részeként értékeli.
Különösen igaz ez akkor, ha:
- a másik fél tartósan és zavartalanul használja az ingatlant;
- a kiköltöző fél másik otthont alakít ki;
- a felek kommunikációja nem a visszaköltözésről, hanem más megoldásokról szól;
- hosszabb ideig nem történik fellépés a kizárólagos használat ellen.
Az ilyen esetekben a tulajdonjog önmagában nem feltétlenül lesz elegendő a lakás birtokának visszaszerzéséhez.
Összegzés
A Kúria döntése megerősíti, hogy a házastársi közös lakás használata az életközösség megszűnése után is önálló családjogi megítélés alá esik. Ha a felek akár hallgatólagosan, ráutaló magatartással rendezték a lakás további sorsát, a későbbiekben nem feltétlenül lehet sikeresen arra hivatkozni, hogy az ingatlan kizárólag az egyik fél tulajdona.
Ezért az életközösség megszűnése után különösen fontos a lakáshasználat kérdésének tudatos és egyértelmű rendezése. Egy elmulasztott nyilatkozat vagy akár több évnyi passzivitás később meghatározó jelentőségű lehet egy bírósági eljárásban.
